Header Ads Widget

A profitra és a múlandó értékekre épülő liberális kifosztó pénzrendszer működése!




A majdnem 0 Ft-ból előállított fedezetlen semmivel, totális rabszolgasorsban tartják az egész emberiséget. Azt a káoszt amit ma tapasztalhatunk, tudatosan generálják az egész világon, hogy eltartsunk egy olyan élősködő réteget, akik nem állítanak elő semmilyen értéket, hanem a mások által megtermelt javakból élősködnek, bevetve a kettős mércét alkalmazó áldemokráciájukat, aminek semmi köze a népakarathoz. Nem beszélve arról hogy a semmiből előállított fedezetlen pénzre, még kamatot is szednek. 

A pénz lett az igazság és az Isten, miközben belülről rohad az egész emberiség és fogalmuk sincs honnan kapják a pofonokat, amelyek gyorsan jönnek, ilyen a bűntudat, félelem, depresszió,  és minden betegség , mert minden betegség lelki eredetű és nem az amivel hülyítenek bennünket. Így a pénzutáni hajszával összeszedett betegségeinkre fogjuk majd rá költeni pénzünket, pontosabban visszaadjuk a kifosztó pénzrendszernek!

Az univerzális törvényeket nem lehet lefizetni, le hazudni, megkerülni senkinek, AKÁR TETSZIK, AKÁR NEM, tetteinknek következményei vannak, ahol már a gyilkoltató, gyarmatosító Isten sem a pénz nem segít. Erre az univerzális égi törvényre épül a Szent Korona tan amit nem írhat felül senki, sem az USA, sem az EU, sem semmilyen sátáni szervezet, és ezt az univerzális égi törvényt képviseli földi szinten a Szent Koronánk és szakrális királyságunk, ami fölötte áll minden földi hatalomnak, beleértve a földi királyságokat és a PÁPÁT is.

Továbbá ez az ország nem a magyar és nemzetgyalázó élősködők tulajdona, hanem a Szent Korona tulajdona, ami örök érvényű, földi szinten a szakrális királyságot jelenti, amiből csak 1 van az egész földbolygón, ami nem egy tárgy egy szimbólum hanem egy működő szakrális erő, ami fölötte áll minden földi hatalomnak, beleértve a PÁPÁT is.

A gyengébbek kedvéért! A Szent Korona nem egy tárgy egy szimbólum hanem egy működő szakrális erő, amely földi szinten a teremtő Istent képviseli, amiből csak 1 van az egész földbolygón. A teremtő Isten meg nem azonos az ószövetségi gyilkoltató, gyarmatosító, félelemben tartó Istennel. 


Vajon melyek azok a vallási és politikai sátáni dogmarendszerek, amelyek szembe mennek a teremtő Isten által ránk ruházott univerzális égi törvényekkel, csak azért hogy ember és Isten közé állva a saját maguk által kreált és Isteni törvényeknek beállított dogmarendszerekkel félelemben tartsák és élősködhessenek az egész emberiségen?

Tehát nem nekünk kell felzárkózni, senkihez és semmilyen ...izmushoz!

Nem arra lettünk teremtve, hogy egy kifosztó sátáni élősködő bandát eltartsunk, akik ember és Isten közé állva, hazugságban tartják az egész emberiséget, hogy piócaként élősködhessenek az emberek nyakán, hanem a teremtésre, mert az élet nem 70 évről szól, mint amivel hülyítenek. 

Amit  ma a gazdasági szakemberek növekedésnek vagy fejlődésnek neveznek, ez nem más mint az, hogy vágjuk a fát saját magunk alatt még gyorsabban és mindezt a fedezetlen, értéktelen semmiért. Lassan már nincs 2 nap egyforma időjárás, miközben elvesztettünk mindent ami az életről szól, és azt a tudást, ami összeköt a teremtővel. 

A profitorientált fogyasztásra és vásárlásra ösztönző vízszintes pénzrendszerek  megbuktak, meg kellene állni és felfele nézni, mert innen kapunk minden energiát és tudást erre épül a Szent Korona tan, mert ez a föld nem a sátáni élősködők tulajdona, és a világegyetemet nem az ószövetségi, gyarmatosító, gyilkoltató Isten teremtette! 

Jó lenne ha ébrednénk, mert az atombombák árnyékából kiabálni a békét és a demokráciát, ez egy zsákutca. Amit ma demokráciának hívunk ennek semmi köze a népuralomhoz, és nem a békéről szól, hanem a megosztásról, a félelemkeltésről, a gyűlöletkeltésről és a kifosztásról. 

Egyébként a gazdaság felpörgetéséhez, nem kifosztani kell az embereket, hanem ADNI, mert  pénzből van a legtöbb. Mivel az emberek helyett nagy mértékben robotok dolgoznak, ami munkanélküliséget generál, ezért a megoldás az alanyi jogon járó jövedelem lenne és máris pörögne a gazdaság, ez ennyire egyszerű, csakhogy a jelenlegi pénzhatalomnak ez nem érdeke, mert pont ezzel a kilátástalansággal tartanak rabszolgasorsban, hogy szolgáljuk őket! 

Kezünkben van a világ egyetlen olyan jogrendje, ami nem évül el,  ami választ ad mindazokra a problémákra amitől ma szenved az egész emberiség!

Magyarországnak nincs szüksége semmilyen sátáni rendszerre, sem a fedezetlen pénzükre, nincs szükség megszorításokra és nem kellene nélkülöznie senkinek ebben az országban, ha ébrednénk élünk örök érvényű jogainkkal és nem a hazugságokat, és az értéktelen semmit terjesztjük, mert ma egy illegitim rendszer van érvényben illegitim élősködőkkel akik a lábukat nem tehetnék be a parlamentbe, akik nem felzárkóztak hanem úgy gondolják egy illegitim rendszerrel a végtelenségig lehet zsarolni és kifosztani egy több tízezer éves múlttal rendelkező nemzetet.