Header Ads Widget

2017-es év a rosta éve lesz, ahol elválik az ősi tanítás szerint a pelyva a búzától, az igaz a hamistól, a fény a sötétségtől.

"Elmúlt egy év, néztem embertestvéreimet szilveszter éjszakáján és úgy tűnt a világ minden pontján, igaz egy-egy óra eltéréssel önfeledt őrjöngéssel ünnepelték, hogy 2016, 2017-be fordul át. 

Enyhe mosoly az arcomon, szomorúság a szívemben. Vajon tudják mit ünnepelnek? Szerintem ez ma már a nagy többségnek mindegy. A lényeg, hogy buli van. Csak úgy a játék kedvéért mindegyiküknek a fülébe súgtam volna legszívesebben, egy évvel öregebb lettél, ennek örülsz?

Kedves olvasó, testvérem, barátom, szimpatizánsunk, közösségünk tagja, ne hidd hogy pesszimista vagyok és illúzióromboló. Létem alapja a mosoly, a jókedv, az öröm, az ünneplés. Csak ennek alapjai, okai, igazak legyenek. Válaszod erre, hisz eltelt egy év. Én kérdezem, mihez képest?

Olvasom és nézem az időfizikust, az ősi hagyományokat, és az időről azt mondják, relatív, illúzió, káprázat. Ha picit számít mit üzenek neked, akkor e naptól kezdve értéket belül keress, és a bent, a magadban talált értéket, megértést, én kérlek, ünnepeld meg. Majd amit bent találsz, meglásd azt kint is megleled és megértesz ez alapján új és új összefüggéseket és rájössz, a kint és a bent egységes és csak így egész és kerek. És miután ezen megértések piramisán fölfelé lépkedsz, már tudod és érted, pótolhatatlan része vagy a nagy kerek egésznek, vagyis Istennek. NA, innentől életed minden pillanatában ünnepelhetsz. 

E nagy közös álomban amiben mindannyian alszunk, a 2017-es esztendő is ezen illúzióvalóság része. Tudomásul vesszük. Hisz Imánuel Jézus tanítása arra tanít minket, hogy a továbblépés lehetősége nem a megváltoztatásban, hanem az elfogadásban van. Az ő szavai így hangzanak: nem azért jöttem hogy kivegyelek benneteket, hanem hogy megtartsalak benne. Vagyis, hogy mikor és hogyan ébredsz föl ezen álomból, ez a te döntésed. 

Tanításának a lényege, az ébredés elkerülhetetlen, mert van hová felébredni. De a módját, idejét, rád bízta. Arról is beszélt, hogy van egy nagy altató, világunk, minőségünk jelenlegi altatója, a nyálkás csapdák, illúziók és félelmek gyártója, a sötét úr, aki az idők végezetével megköttetik. A nagy tanító nem titkolta, két irány, két minőség létezik. A fény és a sötétség, az alvás és az ébredés, a hazugság és az igazság, a félelem és a szeretet, antikrisztus és Krisztus. És mint talán emlékszel, üzent neked s nekem, egyszerre egy urat szolgálhatsz. 

Nézz körbe, kint és bent, minőségedben, életviteledben, reakcióidban, az élethez való hozzáállásodban, gondolataidban, érzelmeidben, vágyaidban, reményeidben, és nem lesz nehéz eldöntened melyik úr és minőség szekértolója vagy. Ne ijesszen meg a felfedezés. Kevés kivétellel mindenki ezt tolja. Ennek megértése és bevallása az első lépés a tőle való távolodásra. Kedves testvérem, kozmikus vándor, létünk végtelen és örök. 

De mikor egy-egy körforgásba benne ragadsz, kozmikus utazásod megreked, és elfásult, kilátástalan, értelmetlen vergődés lesz lét-elemed. Mostanában depressziónak hívják. Ha körbe nézel, ez világunk népbetegsége. Van kiút, erre tanít Imánuel Jézus, Buddha, nagyon sok tiszta ősi hagyomány és tanító, és egyre több igazságra ébredt ma létező megértő, és kívánja szétosztani ezen igazságot. Vigyázz, a kínálat óriási, a csapdák száma megszámlálhatatlan. Emlékezz, a pokolba vezető út is úgy tűnik, jó szándékkal van kikövezve. 

 Az én érzésem, látásom, tudásom alapján a 2017-es év a rosta éve lesz, ahol elválik az ősi tanítás szerint a pelyva a búzától, az igaz a hamistól, a fény a sötétségtől, az arc az álarctól. Múlandó emberi minőséggel nézve ez évet egyáltalán nem nevezhető könnyűnek. 

Az ébredők hozzáállásával nézve ezt az évet, nekik tartogat sok-sok csodálatos lehetőséget, és ha figyelsz, talán az év végére megérted, senkivel és semmivel nincs baj, csak veled, míg fel nem ébredsz. Minden csak a dolgát teszi. Míg része vagy, sodródsz és változol, persze vele, az ő döntése és minősége szerint. Ha ébredésed útjára lépsz, minden daráló, minden pusztító és romboló minőség lépcsőd lehet az ébredés piramisában. Hosszú évek óta tudatosan figyelem világunkat. A természet oldaláról nézve ilyen szép évünk, mint 2016, régen volt. Volt gyönyörű tavaszunk, áldást hozó nyarunk, varázslatos őszünk, igazi havat és hideget hozó telünk. Mintha segíteni kívánna ez is nekünk. A természet képes változásra. Úgy tűnik ő benne visszaállt a régi rend. Igyekezz észrevenni ezen apró jelzéseket, mit nekünk küld a kozmikus egy. Változz a rend, a megértés, az elfogadás, a tolerancia, ezáltal a szeretet irányába, ezáltal segítve az egységet és önmagad. 


 2017=10=1 


Ha van valóságalapja az éveknek, akkor ez az év ezt üzeni neked: minden egy. Imánuel Jézus szerint amit fent megkötünk, az lent is kötve lészen. Amit lent megoldunk, az fent is megoldatik. Hermész Triszmegisztosz szerint a kozmikus rendező elv így működik: ami fent van, az van lent, ami lent van az van fent. 

Ami bent van az van kint, ami kint van, az van bent. Ébredj. Zarathustra legfőbb tanítása az önmegváltás, gondolatok, szavak és tettek tudatos irányítása által. Ez a hatalmas tanító egyedül, a szabadban rakott tűz mellett értette meg mindezt, Buddha egy kőfallal szemben, Imánuel Jézus a sivatagban, Mohamed egy barlangban. Sok mai tanító is megértette, és akik igazán megértették, mindegyiknek úgy sikerült hogy húztak egy vonalat, és ez a vonal volt az, amihez ugyan köthetünk teret és időt. 

De e vonal meghúzása után a vonal előtti létük és életük addigi irányának nemet mondtak, majd annak hátat fordítottak, és azzal teljesen ellentétes irányba indultak. Ezt a vonalat én ma döntésnek nevezem. Ez állhat egy nagyból vagy sok kicsiből, célszerűbb az egy nagy. Majd e pillanattól kezdve többet ne gyűlölj, tolerálj és fogadj el mindent, így ezáltal lépve túl rajta. Majd mikor ez már megy, működik, többet ne gondolj, ne szólj, ne tégy semmivel és senkivel olyat amit nem szeretnéd hogy rólad gondoljanak, szóljanak és tegyenek. Szálljon rátok áldásom és a béke, ragyogja be életeteket az ébredés szent folyama és legyetek e korszak hajnalcsillaga. "






 Villás Béla 

Árkádia Fényeinek Spirituális Egyházának Szellemi vezetője